Charles Johnson
A vihar középpontjában
Eső! Szüntelenül szakadó, az a "mintha dézsából öntenék" fajta eső! Késő délután volt már, sötétedőben. David fáradtan és egykedvűen bámulta a nappali ablakán keresztül, ahogy egyre csak esik és esik. Nem emlékezett már arra, mióta is tart a vihar, olyan rég volt az a nap. Középmagas, átlagtestalkatú, egyenes tartású ember volt ő, egy a sok milliárd jelentéktelen emberből, akik leélik az életüket, anélkül, hogy hasznára válnának a világnak, a világuknak. Ezzel ő is tisztában volt és teljesen elégedett is, hisz minél nagyobb célja van az embernek, annál több gonddal jár a sikeréhez vezető út. Ő inkább lemondott a nagy élvezetekről, csakhogy elkerülje a nagy problémákat is. Elég volt neki a kis, átlagos élete, a megszokott munkája, amit ráadásul élvezettel is végzett, a nyugodt, magányos, de mégsem nőmentes szingli életmódja, a kis számú társasági köre, a szokásos monoton életritmusa. Nem volt önző, kapzsi vagy fösvény, de ugyanakkor nem volt segítőkész, adakozó vagy együttműködő sem. Igaz, ez még a régi David volt. Mert a vihar megváltoztatta őt, szinte kicsavarta a személyiségét egy olyan emberré, akivé lehetetlen lett volna alakulnia természetes körülmények között még egy jó adag szerencsével sem. Vagy inkább balszerencsével? Mély kivágású, kötött gyapjú pulóvert viselt, alatta egy vékony, fehér inget. Fekete öltönynadrágja a legdrágább volt a boltban, ahol választotta. A heti szerepét ezúttal egy jómódú, elegáns öltözetű gazdag ficsúrként játszotta el. Mostanában a szerepekre is kezdett ráunni. Kifogyóban volt az ötletekből, annyi mindent kipróbált már.
Egy nagyot csattanó és fényesen cikázó villám rázta fel az emlékeibe révedő Davidet. Ideje naplójában befejeznie a mai napot, hogy aztán nyugodtabban keressen valami esti szórakozást magának. Elsétált a nappali ablakától, visszatért dolgozószobájának asztalához, leült és újraolvasta, amit eddig írt.
"3. Év, Augusztus 13., kedd
Borzasztó fejfájással ébredtem. Másnaposság. Első pillanatra még azt sem tudtam, hol vagyok. Meleg, kellemes érintésű, szép, zöld gyep. Kiterülve ébredtem egy fedett golfpálya gyepszőnyegén. Teljesen meztelenül. És iszonyatos, hasogató fájdalommal az ágyékomban! Rászáradt vér. A hasam alja, a combjaim belső része, a...véres! A hirtelen pániktól rögtön végigtapogattam és kutattam ott magamat, de óriási megkönnyebülésemre semmi seb, vagy csonkítás, még horzsolás sem volt. De akkor kié a vér?! Felülve észrevettem tőlem balra, kb. 3-4 méterre egy nagy véres foltot a szép, zöld gyepen. Aztán megláttam a fegyvert is, amivel okozhatták...vagy okozhattam, nem tudom, nem emlékszem semmire. Egy eléggé széles pengéjű konyhakés. A vérfolton nem sokkal túl terült el a homokcsapda. És akkor valami kép villant fel bennem...Úristen! Az nem lehet! Négykézláb elmásztam a vérfoltig és csak ott vettem észre a homokcsapdába vezető vércsíkot. Követtem. Továbbra is négykézláb, nem volt sem erőm, sem bátorságom talpra kecmeregni. Eljutottam a homokcsapda partjára és akkor megláttam őt. Estelle! Esther! Vagy Estrell? Mindegy, a lényeg, hogy megöltem őt! Ő is meztelen volt, hanyadt feküdt, teste tiszta vér, alig volt rajta tiszta terület, amit nem borított vér. Arca oldalra csapva, az ellenkező irányba, még az arcára sem emlékszem. És akkor el kezdtem hányni. Ezután felálltam, mintha a gyengeségemet hánytam volna ki. Lassan odasétáltam Est...a lányhoz. Menetközben fura kis üres zacskókat láttam, többet is, szétszórva. A szerveinek? Amikor odaértem, meglepő dolgot vettem észre rajta. Leguggoltam és láttam, hogy rajta sincsenek sebek, vágások. Óvatosan hozzányomtam az egyik ujjam az oldalához. Még meleg! Gyorsan a fejéhez hajoltam, a szája elé tettem az arcom és éreztem, ahogy lélegzik. És épp abban a pillanatban a homokcsapda túlsó oldalán, az erdőszéli nagy bokrok közül kilépett egy ugyancsak, szinte tetőtől talpig véres nő."